Dátum: 2010. június 21. 10:29
Alcím: Csúcsborok és Alkotójuk
2010. június 10-én a Béres Szőlőbirtok és Pincészet újabb szép elismerést kapott: a XI. Pannon Bormustrán 2007-es Omlás Furmintunk csúcsbor lett. Nem első alkalommal kaptunk ilyen elismerést, hiszen tavaly az azonos évjáratból való, szintén dűlőszelektált Lőcse Furmintunk is vitte a pálmát. Mindemellett számos nemzetközi versenyen folyamatosan szépen szerepelnek a boraink.
Egy ilyen szép sorozat után kívánkozik, hogy szót ejtsünk arról is, aki ezeket a borokat készíti. Megkértük Hudák Pétert, aki 2007 óta a Béres Szőlőbirtok és Pincészet főborásza, hogy meséljen arról: mit jelent neki a szőlő és a bor?

„Tősgyökeres tokajiként gyerekkorom óta kapcsolatban vagyok a szőlővel és a borral. Szüleim mindkét ágról foglalkoztak szőlővel, így mondhatni, hogy a tőkék közt nőttem fel. Gyerekkoromban sokat voltunk kint a szüleimmel a hegyen, míg ők dolgoztak, mi a testvéremmel elszórakoztunk a határban. Persze voltak azért édesapámnak próbálkozásai a szőlőmunkára való rávezetésre. Kaptunk például 30 tőke szőlőt, amit nekünk kellett (volna…) szépen megkapálgatni. Hát egy párszor azért megcsináltuk… Később aztán, amikor látta, hogy több „motivációra” van szükség, minden egyes ültető gödör kiásásáért 10 forintot kaphattunk. De mint a legtöbb gyerek, én sem nagyon rajongtam a nyári szőlőmunkákért, a szünidőben el tudtam volna magamnak más elfoglaltságot is képzelni.
Kapcsolatom a szőlővel igazából édesapám halálakor vált komollyá. Ekkortól gyakorlatilag minden munka édesanyámra, nagyszüleimre és az öcsémmel ránk maradt. Tizenhárom éves voltam. Furcsa módon, szinte azonnal egyfajta kötelességtudattal kezdtem foglalkozni a szőlővel és a borral. Amit addig édesapám csinált, azt most nekem kellett folytatnom. Csak a mit, mikor és hogyannal voltak gondok. A szőlőművelés fogásainak elsajátításában anyai nagyanyám volt a mesterem. Szinte egész életét a szőlőben élte le, mindent tudott, amit a szőlővel kapcsolatosan gyakorlati szempontból tudni kell és tudni érdemes. Tőle tanultam meg a metszést, a zöldmunkákat és azok idejét, a kapálás mikéntjét (igen, az össze-vissza karistolás nem kapálás!), az oltásmódokat (zöldoltás, szemzés, angolnyelves párosítás), az ültetést, bujtást, homlítást, a kungörcs kötését, a tőkeifjítást, a permetezést, a karóhasítást és még sorolhatnám, mennyi mindent. De legfontosabb, amit belém nevelt (és szerintem ez volt a legnehezebb): a munkához való hozzáállás, a lelkiismeretesség, a munka megbecsülése és a kötelesség fontossága volt. Mindig József Attilát idézte: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
Így szépen, lassacskán megszerettem a szőlőt és a vele való foglalatoskodást. Egyfajta hobbivá vált. Aztán később, már végzett gépészmérnökként úgy gondoltam, hogy gyakorlati tudásomat tudományos alapokra kellene helyezni. Ez részben addig is megtörtént, mivel rengeteg szőlővel, borral kapcsolatos szakirodalmat áttanulmányoztam, sőt, már az első szakdolgozatom is borászati témában íródott, gépészeti oldalról közelítve a témát. Tehát beiratkoztam az akkori Szent István Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzésére. Évfolyamtársaim többek között a Figula testvérek és Vesztergombi Csabi voltak.
Ekkoriban második munkahelyemen, a Királyudvar Kft.-nél dolgoztam, mint borász- technológus. (Első munkahelyem a Tokaj-Hétszőlőnél volt, egy egyéves borászati gyakornoki állás.) Az itt ledolgozott két szüret folyamán Szepsy István és Demeter Zoltán szakmai felügyelete alatt rengeteget megtanultam a borkészítésről, mondhatni ez az időszak volt a meghatározó borászati filozófiám kialakulásában.
2001 januárjában kaptam egy felkérést a Hétszőlőtől, az akkor megüresedett szőlész állás betöltésére. Rövid gondolkodás után elfogadtam az ajánlatot, mivel szakmailag előrelépést jelentett, ezért nehéz szívvel, de megváltam a Királyudvartól. Így szőlész-borász tanulmányaimat már új munkahelyemen fejeztem be. De igazából még be sem fejeztem, az utolsó évvel párhuzamosan elkezdtem Kecskeméten a növényvédelmi szakmérnöki képzést.
A Hétszőlőben négy éven keresztül irányítottam a szőlőtermesztés munkáit a nyitástól a fedésig. Ez idő alatt történt összesen 5 ha alacsony kordon és 3 ha teraszos, hagyományos bakművelésű szőlő terület előkészítése és eltelepítése a Kis-Garai és Lencsés dűlőkben. A növényvédős oklevél megszerzése után pedig az ültetvények védelme is a feladatom lett. A növényvédelmi szaktanácsadást azóta is végzem a borvidéken több cégnek és magánszemélynek is.
2005-ben ismét adódott számomra egy lehetőség: borászként is kipróbálhattam magam. Ekkor kezdtem a Béres Szőlőbirtoknál dolgozni, először, mint pincemester, majd 2007-től mint főborász. Az új hely új kihívásokat jelentett, az erdőbényei termőhely teljesen más karakterű borokat ad, egészen máshogy kell közelíteni hozzájuk, mint a Hegyalja délebbi részein termő nedűkhöz.
A pályafutásom alapján elmondhatom magamról, hogy azon kevés borászokhoz tartozom, akik valóban teljes rálátással rendelkeznek a borkészítés egész folyamatára az alapanyag megtermelésétől kezdve. Ezt azért tartom különösen fontosnak, mert hiszem, hogy a bor minősége nem a pincében dől el, hanem a hegyoldalon. A borász csak segít a szőlőnek, hogy azzá váljon, ami. Mint egy nőnél, a természetes szépség adottság, amivel csak születni lehet, megszerezni nem. A borász feladata pedig ezt a szépséget megmutatni, azonban a sminkkel bánjon csínján: a maszk előbb-utóbb lehullik és marad a valóság. A technológiai háttér csak egy eszköztár a borász kezében, ami ma már szinte mindenre lehetőséget ad, de a lelkiismeretére van bízva, hogy mely eszközökkel él. Ha a szőlő jó, nincs szükség bűvészmutatványokra. Csak tudásra, odafigyelésre, valamint türelemre. Tulajdonképpen ez az, amit én a borkészítésről gondolok. A Béres Szőlőbirtok borai pedig úgy tűnik, alátámasztják gondolataim helyességét. Az elnyert nemzetközi és hazai díjak azt mutatják, hogy jó úton járok, remélem ez a jövőben is így lesz.”


Végül pár szóban a 2007-es Omlás furmintról:

A bor világossárga, tiszta, egészséges, tiszta illatú, tiszta ízű. Fajtajellege jól érezhető, tájjellege és karaktere határozott, savai finomak, tiszták, lekerekedettek. Testes, friss, tüzes tétel, vibráló ízekkel. Illatában a fajtára jellemző mandulás, őszibarackos jegyek kiegészülnek az újfahordós érlelés füstös-vaníliás aromáival. Fiatalos, lendületes savai, gazdag aromái hosszú és határozott ízhatást adnak.