vissza az előző oldalra
Lőcse város polgármesterének látogatása
Dátum: 2010. május 17. 08:00
Alcím: Dr. Béres József kezdeményezése Forrás: Kossuth Rádió Bevezető Cikk:Riporter: - Lubomir Vira Lőcse alpolgármestere. Lubomir Vira (alpolgármester, Lőcse): - Úgy ahogy Béres úr elmondta előttem, Lőcsét és az itteni földterületet régi történelmi hagyomány kapcsolja össze. És úgy látom, hogy az idegenforgalom területén természetesen, és a tokaji bor propagálásánál is együttműködés jöhet létre köztünk. Ez az első találkozó ilyen formális, de szerintem több találkozóra lesz szükségünk, ahol aztán majd konkrétan esetleg megszabjuk az egyes áldozatokat, hogy hol tudunk tovább együttműködni. Riporter: - Egyetért-e alpolgármester úr is azzal a kezdeményezéssel, aláírásgyűjtéssel, ami éppen a szlovákok és magyarok békés együttélésére irányult? Tehát arra, hogy a nagypolitika ne akarjon ellenséget kreálni, mert évszázadok óta békében, barátságban élnek együtt. Lubomir Vira: - Teljes mértékben egyetértek. Szerintem Európa a nyitott emberek Európája, és nem vagyok annak a nézete, hogy itt a politikusok barriereket emeljenek az emberek között, és mi természetesen szeretnénk együttműködni úgy, hogy mindannyian jól érezzük magunkat, és békében együtt élhessünk. Riporter:- Zakariás István a felvidéki Szepsi polgármestere. Zakariás István (polgármester, Szepsi): - Nekem is az a meggyőződésem, hogy akkor amikor határon túli együttműködésről beszélünk akkor, amikor gazdasági fejlődésről beszélünk, régióink fejlődéséről beszélünk, akkor ebbe nem szabad nemzetiségi politikát, és nem szabad nemzetek közötti különbségeket belevinni. Mi így dolgozunk évek óta, Erdőbénye községe is. Több határon átnyúló sikeres projektet készítettünk elsősorban annak kapcsán, hogy Szepsi szülötte az a Szepsi Lackó Máté, aki valamikor a történelembe 1631-ben először készített, az erdőbényei dűlő szőlőjéből tokaji aszút. Ez egy olyan gyönyörű párhuzam, olyan gyönyörű történelmi kapcsolat, amit nem szabad nem kihasználni, és hát mi úgy gondolom egyrészt ráéreztünk, másrészt használni akarjuk ezt a kapcsolatot, és ezen belül egyrészt Szepsi Lackó Máté emlékére bormúzeum, illetve emlékházat építünk Európai Uniós pénzekből. Kerékpárutat szeretnénk létesíteni szintén Európai Uniós pénzekből. És hogyha tudunk közvetíteni abba, hogy az a történelmi tokaji borunk, amelyik valamikor Tokaj vidékéről egész Lengyelországig húzódott, és hát vitték, és itták, és élvezték a tokaji bort. A felvidéki emberek, a Szlovákia északi részén élő emberek, a lengyelek, akkor úgy gondolom, ezt a történelmi küldetést nekünk el kell vetnünk, és nagyon szívesen tesszük. Riporter: - Kántor Dezső Erdőbénye polgármestere. Kántor Dezső (polgármester, Erdőbénye): - Nem titkolt reményünk, vágyunk ez, hogy e kapcsán továbbfejlődjenek a helyoldalakon található szőlőültetvények. Én bízom benne, és reménykedünk abba, hogy ez alapján a közös kapcsolat alapján, ami igazából a borra, a bórnak a múltjára épül, a szőlőművelés hagyományaira és hát ügye ezáltal a turistákra, akik majd ezt éltetik. Tehát ügye ezeket a finom borokat meg kell majd inni, és hírül kell vinni mindenütt a világba. Én úgy gondolom, hogy sokkal többen kedvet fognak ehhez kapni. És ne csak ez egy szép hangzat legyen, hogy tokaji bor, meg tokaji aszú, meg Tokaj-hegyalja, meg a világörökség területe, hanem igenis ebből meg is tudjanak élni az itt élő emberek. |
||
![]() |
||